Mobilházakkal kapcsolatos gyakori kérdések

A mobilház telepítéséhez kell-e beton alapot, aljzatbetont készíteni?
Egyáltalán nem kell, hiszen a mobilház magában önhordó szerkezet. Elegendő az alátámasztási pontok alá betonlapokat tenni, melyek később egy áttelepítéskor tovább vihetők. Egy 6×3 méteres mobilház alatt 4 darab, egy 12×3 méteres mobilháznak 6 darab alátámasztási pontot kell kiképezni. Az alátámasztási pont lehet egy betonnal kiöntött 40 cm-es oszlopzsalukő.

Kell építési engedély a mobilház telepítéséhez?

Az egész világon nagyon kevés kivétellel a jogszabályok ismerik a mobilházak fogalmát.
Ezért a legtöbb helyen ezen ingó épületeknek létjogosultságot ad, mint például campingek, vikkend telkek, vagy mobilház parkok.
Magyarországon a jogszabály nem ismeri a mobilház fogalmát!
Az OTÉK többször lett módosítva, de ebbe nem került bele ezen épületek definíciója, ezért a mobilházakkal kapcsolatos elképzelések a legtöbb esetben  tévesek.
Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 2.§-ában megfogalmazott fogalom-meghatározás értelmében.
Építmény: építési tevékenységgel létrehozott, illetve késztermékként az építési helyszínre szállított, – rendeltetésére, szerkezeti megoldására, anyagára, készültségi fokára és kiterjedésére tekintet kötés a lóval nélkül – minden olyan helyhez kötött műszaki alkotás, amely a terepszint, a víz vagy az azok alatti talaj, illetve azok feletti légtér megváltoztatásával, beépítésével jön létre. Az építményhez tartoznak annak rendeltetésszerű és biztonságos használatához, működéséhez, működtetéséhez szükséges alapvető műszaki és technológiai berendezések is (az építmény az épület és műtárgy gyűjtőfogalma).
Épület: jellemzően emberi tartózkodás céljára szolgáló építmény, amely szerkezeteivel részben vagy egészben teret, helyiséget vagy ezek együttesét zárja körül meghatározott rendeltetés vagy rendeltetésével összefüggő tevékenység, avagy rendszeres munkavégzés, illetve tárolás céljából.

Mindenképpen javasoljuk, hogy ha mobilházat szeretne vásárolni, akkor a helyi Önkormányzat Építési Hatóságával szíveskedjen egyeztetni.

Helyszínre szállítás után hogyan történik a telepítés?
Mobilházak mindkét végére felszerelhető (betolható) vonórúddal készülnek. Elegendő egy jól tömörített sík terület melyen egy nagyobb teljesítményű gépjárművel a mobilház az alatta lévő kerekeken gurítva helyükre „könnyen” illeszthetők. Elhelyezéséhez és telepítéshez szükséges elegendő helyet, megfelelő terepviszonyokat, és közműkapcsolatokat megrendelőnek kell biztosítania.

Az ár tartalmazza-e a helyszínre szállítás költségét?
Minden esetben megadjuk az egyes típustervek mellett, hogy tartalmazza-e az adott épület a szállítási költséget. Általánosságban Budapesten és Pest megyében ingyenesen szállítunk. Az egyéb helyszínek esetében ajánlatot készítünk egyedileg, mivel útvonalengedélyes szállítmányokról van szó.

Csak egyben, vagy szétszerelve is szállítható a Horizont® mobilház?
Igény esetén helyszínen is vállaljuk az összeszerelést, mivel előfordulhat, hogy kedvezőbb költsége lehet egy helyszíni szerelésnek. Ilyen lehet egy nagyobb, külföldi projekt, vagy egy olyan telek, ami nem közelíthető meg nagyobb szállító járművel, pl: út nélküli helyen, hegyoldalban. stb…

Mennyi az élettartama egy mobilháznak?
Ez egy érdekes kérdés, hiszen a különböző gyártók más és más műszaki tartalommal gyártanak mobilházakat.
Sok cég mobilháza fa vázszerkezetből készül, melyet kívül-belül fémlemezzel, vagy valamilyen műanyag dekorpanellel, vagy gipszkartonnal burkolnak. Léteznek hegesztett acél szerkezetes épületek is, bár ezek hőszigetelése 5-6cm, és a beépített melegen hengerelt acél hőhidat okoz. Arról nem is beszélve, hogy az acélburkolatok idővel rozsdásodni fognak. Egy mobilház élettartama ezek figyelembe vételével gondos karbantartással akár 20-40 év is lehet.
A HORIZONT MOBILHÁZAK® alapvetően más minőségi kivitelezésben készülnek, mint általában a piacon megtalálható versenytársaké, ugyanis a Horizont® mobilház szerkezetileg teljesen megegyezik az ISO minősítéssel rendelkező könnyűszerkezetes Horizont® készházakkal. Különbség kizárólag a falvastagságban van, de a Horizont® mobilházak hőszigetelése így is 15 cm-es, ami háromszor jobb, mint a versenytársaké. A Horizont® mobilházak élettartalma gondos karbantartással meghaladhatja a 100 évet..

Rendelhető téliesített kivitelben is?
A mobilházaink mindegyike egész évben használható, alapesetben infra sugárzófűtéssel és split klímával ellátott. Természetesen igény szerint kérhető a mobilház fűtés nélkül is.

A Horizont® mobilház részletre is megvásárolható?
Természetesen. A modell kiválasztása után kérésre, pénzügyi partnereinken keresztül egyedi finanszírozási ajánlatot teszünk.

Milyen karbantartást igényelnek a mobilházak?
Hasonlatosan egy hagyományos családi házhoz egy mobil házban is el kell végezni a kötelező időszakos karbantartásokat. Ilyenek lehetnek pl: a közműcsatlakozások ellenőrzése, eresz eltömődésének ellenőrzése, festések időszakos elvégzése, stb… ezeken kívül semmilyen speciális karbantartást nem igényel.

A leszállítást követően mennyi időn belül lehet beköltözni a mobilházba?
Azonnal, ha előre kialakításra került a beton kocka, melyre az épület lesz telepítve. Ezenkívül a közműcsatlakozásokat kell az épületre rákötni, ami mindenképpen egy munkanap alatt elvégezhető.

Horizont mobilházak árai

A Horizont® mobilházak korlátlan belső alaprajzi elképzeléssel megvalósíthatóak. 
Alap külső méreteink: 5×3, 6×3, 8×3, 10×3, 12×3, 8x4méter
A mobilházak egymás mellé korlátlanul illeszthetőek, így akár több száz négyzetméteres épülettömbök kialakíthatóak, igény esetén akár 2 szintes megoldás is kivitelezhető.
A Horizont® mobilházak hőszigetelése az egész világon egyedülállóak, ami abból adódik, hogy a mi épületeink nem egy 5-6 cm-es szendvicspanelből vannak összeállítva.
A mi általunk gyártott mobil épületek hőszigetelési vastagsága: 15 cm, ami a modern téglaházaknál kétszer jobb.
Ezt úgy tudjuk elérni, hogy a Horizont® Makész védjegyes, ÉME engedélyes és ISO minősítéssel rendelkező könnyűszerkezetes készház profiljainkból építünk. A készházaink hőszigetelése akár négyszeres szigetelésű is lehet egy modern téglaházhoz képest.

A mobilházaink ára a felszereltség függvényében változó. 
Épületeinket fűtéssel, klímával is megrendelheti.

A típustervek menüpont alatt megtalálható egy-egy épületünk eladási ára.

 

Mobilház 6. típusterv 36m2

Kényelmes nyaralónak, vagy kezdő fiataloknak első családi fészek.

Ez a legnagyobb Mobilház, amit egy darabból el lehet készíteni és a szállítása is megoldható. Ennél nagyobb mobilház, úgy kivitelezhető, hogy több darabot össze lehet sorolni és így korlátlan alaprajzi forma kialakítható.
Ebben a mobilházban 2 darab teljesen különálló szoba található, fürdővel és konyhával.
Igény esetén a belső elrendezés módosítható.

A mobilház kiválóan alkalmas fiatal pároknak első lakásnak, vagy idősebbeknek, akik a város zajától távol akár egy zártkertben, vagy üdülőövezetben szeretnének nyugodtan élni. De akár ideális megoldás lehet appartmanháznak egy nyaralóhelyen, legyen szó hideg, vagy meleg megtanulják a gazdaságot éghajlatról, hiszen a Horizont® mobilház-rendszerből készült épületek mindenütt megállják a helyüket.

Az épület bármikor átalakítható, mobilizálható.

Általánosságban elmondható, hogy egy-egy országban a mobilházat ingóságként kezelik, mivel nem fix alapozású épületről van szó. Így nem kell építési engedély az országok 95%-ában.
Mielőtt vásárolni szeretne, kérjük vegye fel az adott helyen az építési hatósággal a 
kapcsolatot. Magyarországon azt, hogy mi, hol építhető, az OTÉK határozza meg.
Horvátországba például ha van kereke a mobilháznak, akkor telepíthető építési engedély nélkül. Magyarországi jogi szabályozásért kattintson IDE.

A Horizont mobilház külső hőszigetelése: 15cm, mely a piacon egyedülálló. A Horizont mobilházak hőszigetelése kétszer jobb, mint egy modern téglaház szigetelése. Versenytársaink 5 cm hőszigetelést helyeznek el a külső falakban.

Megrendelhető fürdőszobával, vagy helyette tároló is kérhető.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Mobilház 5. típusterv 36m2

Extra méretekkel rendelkező mobil otthon.

A megszokottól eltérő szélességben készülő mobilház, melynek mérete 36 m2.
Ezt az otthont azoknak ajánljuk, akik nem sűrűn szeretnék a mobilház helyét megváltoztatni, mivel szélességi mérete miatt csak útvonalengedéllyel szállítható speciális járművel.

Természetesen ez az épület is összeépíthető bármelyik másik típusunkkal, így korlátlan alaprajzi forma kialakítható.

Ebben a mobilházban 2 darab teljesen különálló szoba található, fürdővel és konyhával.
Igény esetén a belső elrendezés módosítható.

Lakásnak, nyaralónak, irodának kiválóan alkalmas.

Az épület bármikor átalakítható, mobilizálható.

Általánosságban elmondható, hogy egy-egy országban a mobilházat ingóságként kezelik, mivel nem fix alapozású épületről van szó. Így nem kell építési engedély az országok 95%-ában.
Mielőtt vásárolni szeretne, kérjük vegye fel az adott helyen az építési hatósággal a kapcsolatot. Magyarországon azt, hogy mi, hol építhető, az OTÉK határozza meg.
Horvátországba például ha van kereke a mobilháznak, zenei fesztivál akkor telepíthető építési engedély nélkül. Magyarországi jogi szabályozásért kattintson IDE.

A Horizont mobilház külső hőszigetelése: 15cm, mely a piacon egyedülálló. A Horizont mobilházak hőszigetelése kétszer jobb, mint egy modern téglaház szigetelése. Versenytársaink 5 cm hőszigetelést helyeznek el a külső falakban.

Megrendelhető fürdőszobával, vagy helyette tároló is kérhető.

Mobilház árajánlat

A mobilház árlistában található árak tartalmazzák a mobilház alvázszerkezetét, padlóhőszigetelését, fal, tetőszerkezetét, tetőfedését zsindely, vagy cserépfedéssel, külső dryvit (5 cm polisztirol szigeteléssel)vakolatot, külső-belső hő és hangszigetelést 10 cm-es Rockwool 1000 Celsius fokig hőálló hőszigeteléssel, ami az esetleges tűz esetén tűzgátló. Tartalmazza továbbá: a belső burkolatokat a fürdőben 3000 Ft/m2, villanyszerelést, szennyvíz és vízkiépítést, zuhanykiépítést.

Áraink a bútorozás költségét nem tartalmazzák.

A mobilház áraink Budapest és 50 km-es körzetében tartalmazzák a helyszínre szállításköltségét!

Mobilház 4. típusterv 36m2

Kényelmes mobil otthon.

Természetesen ez az épület is összeépíthető bármelyik másik típusunkkal, így korlátlan alaprajzi forma kialakítható.

Ebben a mobilházban 2 darab teljesen különálló szoba található, fürdővel és konyhával.
Igény esetén a belső elrendezés módosítható.

Lakásnak, nyaralónak, irodának kiválóan alkalmas.

Az épület bármikor átalakítható, mobilizálható.

Általánosságban elmondható, hogy egy-egy országban a mobilházat ingóságként a jó egészség megőrzésének módjai kezelik, mivel nem fix alapozású épületről van szó. Így nem kell építési engedély az országok 95%-ában.
Mielőtt vásárolni szeretne, kérjük vegye fel az adott helyen az építési hatósággal a kapcsolatot. Magyarországon azt, hogy mi, hol építhető, az OTÉK határozza meg.
Horvátországba például ha van kereke a mobilháznak, akkor telepíthető építési engedély nélkül. Magyarországi jogi szabályozásért kattintson IDE.

A Horizont mobilház külső hőszigetelése: 15cm, mely a piacon egyedülálló. A Horizont mobilházak hőszigetelése kétszer jobb, mint egy modern téglaház szigetelése. Versenytársaink 5 cm hőszigetelést helyeznek el a külső falakban.

Megrendelhető fürdőszobával, vagy helyette tároló is kérhető.

Mobilház árajánlat

A mobilház áraink tartalmazzák a mobilház alvázszerkezetét, padlóhőszigetelését, fal, tetőszerkezetét, tetőfedését zsindely, vagy cserépfedéssel, külső dryvit (5 cm polisztirol szigeteléssel)vakolatot, külső-belső hő és hangszigetelést 10 cm-es Rockwool 1000 Celsius fokig hőálló hőszigeteléssel, ami az esetleges tűz esetén tűzgátló. Tartalmazza továbbá: a belső burkolatokat a fürdőben 3000 Ft/m2, villanyszerelést, szennyvíz és vízkiépítést, zuhanykiépítést.

Áraink a bútorozás költségét nem tartalmazzák.

A mobilház áraink Budapest és 50 km-es körzetében tartalmazzák a helyszínre szállításköltségét!

Mobilház 2. típusterv 24 m2

Legyen szó nyaralóról, vagy egy fiatal kezdő lakásról, ez a mobilház egy ideális választás. Akár 6 személy is elszállásolható benne.

Két teljesen különálló szobával, kis fürdővel és egy konyha-előtérrel rendelkezik.

A Horizont mobilház külső hőszigetelése: 15cm, mely a piacon egyedülálló. A Horizont mobilházak hőszigetelése kétszer jobb, mint egy modern téglaház szigetelése. Versenytársaink 5 cm hőszigetelést helyeznek el a külső falakban.

A belső alaprajz, minden kötöttség nélkül tetszőlegesen változtatható.

Mobilház árajánlat

Az árajánlatban szereplő árak tartalmazzák a mobilház alvázszerkezetét, padlóhőszigetelését, fal, tetőszerkezetét, tetőfedését zsindely, vagy cserépfedéssel, külső dryvit (5 cm polisztirol szigeteléssel)vakolatot, külső-belső hő és hangszigetelést 10 cm-es Rockwool 1000 Celsius fokig hőálló hőszigeteléssel, ami az esetleges tűz esetén tűzgátló. Tartalmazza továbbá: a belső burkolatokat a fürdőben 3000 Ft/m2, villanyszerelést, szennyvíz és vízkiépítést, zuhanykiépítést.

Áraink a bútorozás költségét nem tartalmazzák.

A mobilház áraink Budapest és 50 km-es körzetében tartalmazzák a helyszínre szállításköltségét!

Az épület bármikor átalakítható, mobilizálható.

Általánosságban elmondható, hogy egy-egy országban a mobilházat ingóságként kezelik, mivel nem fix alapozású épületről van szó. Így nem kell építési engedély az országok 95%-ában.
Mielőtt vásárolni szeretne, kérjük vegye fel az adott helyen az építési hatósággal a kapcsolatot. Magyarországon azt, hogy mi, hol építhető, az OTÉK határozza meg.
Horvátországba például ha van kereke a mobilháznak, akkor telepíthető építési engedély nélkül. Magyarországi jogi szabályozásért kattintson IDE.

Mobilház 1. típusterv 18 m2

A legkisebb Horizont Mobilház mérete: 18m2. 3 személy részére biztosít kényelmes alvóhelyet.

A Horizont mobilház külső hőszigetelése: 15cm, mely a piacon egyedülálló. A Horizont mobilházak hőszigetelése kétszer jobb, mint egy modern téglaház szigetelése. Versenytársaink 5 cm hőszigetelést helyeznek el a külső falakban.

Megrendelhető fürdőszobával, vagy helyette tároló is kérhető.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Mobilház Kornati típusterv (30m2)

A Kornati mobilházunk gyakorlatilag egy pici lakás, mely 2 személy számára hosszútávú kényelmes megoldást biztosít.
Formabontó külső stílusa teszi érdekessé az épületet, melynek a tetején akár kis tetőkert is kialakítható.

A mobilház: 30m2-es, 1 szobás, vizesblokkal, konyhával.

Igény esetén a belső elrendezés módosítható.

Az épület bármikor átalakítható, mobilizálható.

Általánosságban elmondható, hogy egy-egy országban a mobilházat ingóságként kezelik, mivel nem fix alapozású épületről van szó. Így nem kell építési engedély az országok 95%-ában.
Mielőtt vásárolni szeretne, kérjük vegye fel az adott helyen az építési hatósággal a kapcsolatot. Magyarországon azt, hogy mi, hol építhető, az OTÉK határozza meg.
Horvátországba például ha van kereke a mobilháznak, akkor telepíthető építési engedély nélkül. Magyarországi jogi szabályozásért kattintson IDE.

A Horizont mobilház külső hőszigetelése: 15cm, mely a piacon egyedülálló. A Horizont mobilházak hőszigetelése kétszer jobb, mint egy modern téglaház szigetelése. Versenytársaink 5 cm hőszigetelést helyeznek el a külső falakban.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Készház építése 190. 000 FT/m2 áron 2 hónap alatt.

Kulcsrakész 100m2-es családi ház építése mindössze 19 millió forintért.

Az ár tartalmazza az Áfát és a teljes kulcsrakész állapotot, valamint ajándék konyhabútort is.

  • A Horizont® kiemelten energiatakarékos családi házat cégünk mindössze 2 hónap alatt kulcsrakész állapotra elkészíti Önnek.
  • A Horizont® készház hőszigetelési értéke háromszor jobb, mint egy 38cm-es tégla épület, A + energiaosztályba tartozik.
  • A Horizont® kiemelten energiatakarékos készházak ÉME, ISO, Makész védjeggyel rendelkeznek.
  • Korlátlan tervezői szabadság, minden megkötöttség nélkül, amit Ön megálmodik, mi megtervezzük és felépítjük.
  • Fix, garantált, előre kialkudott áron építjük fel családi házát, Önt nem érinthetik az építőanyag áremelések, mert mi árgaranciát adunk.
  • Önnek nem kell az építés közben idegeskednie, anyagok után rohangálnia, munkákat leszervezni, mert mindezt egy kézben mi elvégezzük Ön helyett.

Mit kell Önnek tennie?

  • A kapcsolat menüben, (itt) írjon részünkre, adja meg elérhetőségét és mi 1 órán belül felvesszük Önnel a kapcsolatot.
  • Ezt követően egy Önnek alkalmas időpontban be kell fáradnia a Budapesti irodánkba (mely a Gubacsi u. 47. szám alatt található) ahol kollégánk bemutatja Önnek az építési rendszerünket élőben. Megtekintheti a bemutatótermünkben a különböző Horizont® fal, födém és tetőszerkezeteket, ezenkívül be tudjuk mutatni, hogy hogyan zajlik az épület szerkezetének szerelése gyártó üzemünkben.

Mi történik ezután?

  • Ha rendelkezik tervekkel, akkor az első találkozás előtt (itt) elküldheti részünkre, hogy az előzetes árkalkulációt elkészíthessük.
  • Ha nem rendelkezik tervekkel, abban az esetben felkészült tervezőnk megtekinti a telket, egyeztet az építési hatósággal, majd az Ön igényeinek figyelembevételével pár nap alatt elkészít több beépítési javaslatot, alaprajzot és homlokzati rajzot. Ha a végleges rajzok elkészülnek, kollégánk a hatóságoknál eljárva engedélyezteti az épületet. Tervezőink a pénzügyi lehetőségeit is figyelembe veszik az épület tervezésekor, így minden tekintetben egyedi Önnek szóló rajz fog készülni.
  • A tervezési fázisban kialkudott ár alapján elkészítjük a szerződést, majd a jogerős építési engedély birtokában legyártjuk a gyártmánytervek alapján az Horizont® épület fal, tető és födémszerkezetét.
  • A legyártott Horizont® acélszerkezeti elemekből üzemünkben előszereljük a falakat és a tetőszerkezetet, majd a helyszínre szállítjuk.
  • Az időközben cégünk által elkészített fogadószintre felépítjük az épületet, mely egy átlagos családi ház esetében 2 hónapot vesz igénybe.

Mikor költözhetek az első találkozástól számítottan?

  • Amennyiben tervekkel, engedéllyel rendelkezik, akkor akár 60 napon belül.
  • Amennyiben mi készítjük a terveket és az engedélyeztetést is cégünk intézi, akár 100 napon belül.

Horizont Mobilházak gyártása

Építsen Horizont® energiatakarékos mobilházat, így nem kell építési
engedélyt kérnie, lakása bármikor költöztethető lesz, és ami a legjobb,
nem kell ingatlanadót fizetnie.

A Horizont® mobilházak nem hasonlíthatóak össze egyetlen más
mobilházzal sem, mivel általánosságban 5 cm hőszigetelést alkalmaznak a
gyártók, ami egy alkalmi lakás megoldásra jó, mint például vikend
háznak, de a tartós tartózkodást éghajlatunkon csak igen drága
üzemeltetéssel tudják megoldani.

A Horizont® mobilházak vázszerkezete megegyezik a Horizont®
Könnyűszerkezetes családi házak falszerkezetének anyagával, annyi
különbséggel, hogy a mobilházban összesen 15 cm kőzetgyapot szigetelés
található.

Miért jó egy Horizont® Mobilház?

  • A megrendeléstől számított 15. napon belül átvehető
  • Hőszigetelése a 38 cm-es téglafalnál 50%-kal jobb, ezért rendkívül energiatakarékos
  • Bármikor áttelepíthető más helyszínre
  • Korlátlan alaprajzi elképzelés megvalósítható (akár egyedi, vagy típusterv alapján)
  • 10 féle külső vakolat, vagy szerelt burkolat választható, melyeknek színvilágát Ön határozhatja meg az egyéniségének megfelelően
  • A Tetőfedőanyag lehet cserép, zsindely, vagy bármely más tetőfedő anyag
  • A Horizont® mobilházak egymással összeépíthetőek, így akár több száz négyzetméteres épület is kialakítható belőle
  • Akár 36m2-es egy darabból álló mobilház is kivitelezhető és szállítható
  • A Horizont® mobilházakba fal, padló, infrafűtés és klíma is rendelhető
  • Nem kell építési engedély
  • Nem kell építményadót fizetni
  • Kedvező ár-érték arány

Kiknek ajánljuk?

  • A Horizont® Mobilházak kiválóan alkalmasak fiataloknak első
    lakásként, vagy olyan pároknak, akiknél a gyermekek már felnőttek és ki
    szeretnének költözni a városból egy kellemes lakókörnyezetbe.
  • A mobilházakra nem kell építési engedély, ezért külterületen is lehet lakás céljára használni.
  • A Horizont® Mobilházak kiválóan alkalmasak kempingbe appartman
    háznak egész éves használat mellett is, hiszen a téglaházaknál 50%-kal
    jobb szigeteléssel rendelkeznek.

Mi a rétegrend egy Horizont ® mobilházban?

  • külső szerelt burkolat 1 cm
  • légrés 1 cm
  • 5 cm kőzetgyapot szigetelés
  • 10 cm Horizont ® acélszerkezet, közötte 10 cm Rockwool® kőzetgyapottal
  • párazáró fólia
  • belső gipszrost falburkolat, vagy fa dekor fa falburkolóelemek 1,2 cm

Hogyan szállítható egy Horizont ® mobilház?

Ez a mérettől függ. A legkisebb mobilház egység 6×3 méteres, a
legnagyobb 12×3,6 méteres. Minden esetben teherautóval szállítjuk a
helyszínre.

Kell alapozás egy mobilháznak:

Nem kell alapozás, csak a teherhordó alváz néhány pontja alá kell
betonelemeket fektetni a vízszintes beállítás érdekében, valamint a
megsüllyedés ellen.

Később új helyre szállíthatom a mobilházat?

Igen, még akkor is, ha több házat egymásba soroltunk.

Mi kell ahhoz, hogy egy Horizont ® Mobilházba beköltözhessek?

Először is meg kell rendelni cégünktől, majd legkésőbb 3 hét múlva a
helyszínre szállítjuk, ahol beüzemelhető pár óra alatt, és még aznap
használatba vehető.
Víz és áramcsatlakozásra van szükség, valamint a szennyvízcsonk bekötésére.
Igény esetén agregáttal, víztartállyal, valamint napkollektorral és
napelemekkel is fel tudjuk szerelni, így közmű nélküli telken is
használható.

Kell-e engedély a Horizont ® Mobilházak telepítéséhez.

Gyakorlatilag csak abban az esetben kell, ha egész évben
folyamatosan ebben szeretnénk élni, akkor be kell jelenteni a
hatóságnál. Igen ritka, hogy valahol megtiltják a mobilházak
használatát, de erről érdemes előre érdeklődni.

Mobilházak aránya 10% amerikában

A mobilház-technológia szülőhazája Amerika, ahol nagyon sokat költözködnek az emberek. Arrafelé az emberek egy része nem adja el otthonát, hogy az új helyen vehessen egy másikat, hanem egyszerűen felszereli a megszokott lakás kerekeit, majd elvontattatja azt – mondjuk a keleti partról a nyugatira.

A tengerentúlon a lakóházak 8-10 százalékát teszik ki ezek a könnyűszerkezetes „hordozható” épületek.

Manapság hazánkban is egyre nagyobb igény mutatkozik a technológia iránt, amely a mobilitáson kívül olcsóságával, rövid építési idejével és kiváló hőszigetelő tulajdonságaival is hódít.

A mobilház szinte teljesen megegyezik a könnyűszerkezetes épületekkel.
A lényeges különbség abban van, hogy a mobilházaknak nincs szilárd betonozott alapozása, valamint a hőszigetelése általában 5-6 cm, a könnyűszerkezetes házak 15-30 cm szigetelésével szemben.

A Horizont Mobilház hőszigetelése túlteljesíti a családi házakra előírt hőszigetelési szabványt, egy 38cm-es téglaház szigetelését is felülmúlja. A Horizont Mobilházak hőszigetelése a piíci versenytársak 5-6 cm szigetelésével szemben háromszoros, azaz 15 cm kőzetgyapot!!!

Ezek a házak nincsenek helyhez kötve, ezért valójában nem is számítanak ingatlannak, építési engedély sem szükséges hozzájuk.

Egy 30 m2-es Horizont mobilház tömege 3,5 Tonna, melyet kamionnal a kívánt helyre lehet szállítani.

A Mobilházak mérete a megrendelő igényeihez alkalmazkodik, lehet 6×3 méteres is, vagy akár 12×3,5 méteres. Ha később felmerül a továbbszállítása, akkor érdemes olyan mérete választani, ami közúton kamionnal megoldható, ez azt jelenti, hogy ideális, ha nem szélesebb egy épület 3 méternél és nem hosszabb mint 12 méter.

Mobilházból több száz négyzetméteres ház is építhet, úgy, hogy a kisebb elemeket egymás mellé illesztik a helyszínen, így akár irodaház, szálloda, is felépíthető belőle.